2007. szeptember 24., hétfő

Sofőrök !!

Ilyenkor szoktuk azt mondani, hogy ezek a vadállatok miért is kaptak jogsit? És miért is nincs épp akkor épp ott rendőr, hogy jól meg is bírságolja!!!
Tegnap délután jöttünk be Kanizsára, hogy segítsünk anyunak átrendezni a lakást, mert kicserélik az ablakokat a felújítás keretében. Beértünk a Magyar utcai körforgalomba, és egy marha nagy valamit láttam, éppen próbálta bevenni a körforgalmat. Egy nyerges vontató volt, valami rakéta formájú tartályt vitt felvezető autóval. A tartály hátrafelé is oldalra is lelógott jó fél métert. Pár fát már megtalált, mert a tartály tetején kisebb gallyak, levelek lógtak. A 7-es elkerülőn indultunk felfelé. Ott ugyebár záróvonal van. Szegény kamion megért gyorsulni, én szépen lelassítottam mögötte. Persze van, akiknek az nem megfelelő tempó. Záróvonal ide-oda, beelőzött szépen engem is, kamiont is. Az egyik beállt a felvezető autó és a kamion közé. A kamionos nemtetszését jelezve nem kis erősséggel nyomta a légkürtöt a baromnak, aki még a kereszteződésben megelőzte a felvezető autót is. A másik, hogy lerövidítse a sort beálllt a balra kanyarodó sávba, hogy amikor az egyenesen haladók zöldet kapnak, beurgik a sor elé. Pechére én voltam az első autó, és gondoltam, hogy ezt akarja megcsinálni. Szépen beálltam mellé úgy, hogy az én autóm volt előrébb és kb. fél méterrel volt mellettem az ő kocsijának eleje.Persze nem tudott kiugrani, mert én is gyorsan indultam, mögöttem meg nem engedték be, úgyhogy megérdemelte. És még nem volt vége az őrülteknek, pedig az út kb. 2percig se tartott. Az egyik nekiállta nyomni a dudát, mikor lelassítottam a kanyarodó sávban, mert a nagy dög is arra tartott. Nem értettem, miért nyomja, nem látta, hogy kanyarodik a kamion is, én is ???!!! Az utolsó eszelős, aki a lámpás storynál főszereplő volt most megelőzhette az egész sort, mert kanyarodtunk. Így is majdnem beleszállt a tartályba, mikor az kanyarodott. Elég szépen megbillent a tartály az autós meg beéllt mellé és úgy ment. Ha ott a hevederek közül az egyik nem lett volna olyan tartós, mint amilyen volt, az az autó+autós palacsinta lett volna.

Nincsenek megjegyzések: