Gondolatok

Ma reggel munkába jövet ellenőrzés volt a buszon. Egy régről ismert ellenőr kérte el a bérletem. Aztán előtörtek az emlékek.
Milyen jó volt lejárni velük tekézni a bányászpályára. Aztán az éjszakába nyúló kártyapartik borozgatás közben.
Hogy hiányzik most mindez. És nem csak ezek. Apu halálával nem csak egy ember, egy szülő távozott, de vele együtt az összetartó kapocs is megszünt köztem és az ismerőseink között. Már nem jönnek ők sem fel csak úgy, hogy "felugrottam, hogy megnézzem, mi van veletek, mert régen láttalak!", ami akkor max. két hét volt. Nincsenek kis séták, beszélgetések. Nem tervezzük már a kirándulást; nem csomagolunk, hogy horgászni megyünk; nem ugrunk ki a hegyre, csak egy kicsit, hogy nyílnak-e már a hóvirágok; nem készülünk gombát szedni (pedig nem is ismerem a gombákat és nem is szeretem).
Tegnap megkéreztem anyut, hogy tudja-e mi van az unokatestvéremmel, mert neki is szívbillentyű zavarai voltak, és ugyanott kezelték, mint aput, de Ő sem tudott mit mondani. Azóta a rokonok sem hívnak, és mi sem megyünk hozzájuk csak úgy.
Csak egy kis csönd maradt, egy kis üresség...